A kávéról pro és kontra

A kávézás nem káros szenvedély, sőt. Hogyan kezdtem kávézni és mit gondolok erről a népszerű italról?
Capri kávé

„Dietetikus vagy és kávét iszol?”

Sokan megrökönyödnek, amikor egy dietetikust kávézni látnak… Ótejóég, de hát az káros szenvedély, nem!? Szerencsére már egyre ritkább az ilyesmi. Ezért egyre kevesebbszer szükséges eloszlatnom a tévhiteket és megnyugtatnom a delikvenst, hogy azért ez a téma sem annyira fekete vagy fehér. Esetleg tejjel az utóbbi. Bocsánat, ez fájt, nekem is… :).

Mivel édesíted?

A következő meghökkenést a ‘cukrot, édesítőszert kérek-e a kávéba, kávéhoz‘ című kérdésre adott válaszom kelti, mi szerint egyiket sem: köszönöm, csak tejet/kávétejszínt kérek (Olaszországban azt sem, na, de ez sajnos viszonylag ritka, bár a leadkép pont Caprin készült). Mi az, hogy nem édesítem a kávémat? Hogy lehet meginni anélkül? Nos, ez ízlés és szokás dolga. Nekem a tejtől eléggé édes lesz. Másrészt ez kicsit tanult dolog is: édesanyám szintén így issza, és őt például a hideg kirázza, ha véletlenül az édesítőszer az ő csészéjében landol. Inkább nem issza meg, mert úgy nem szereti az ízét. Ez valahogy belém ivódott, hiszen ebben nőttem fel. Vagy ezért, vagy másért, de én sem édesítem a kávét. Egyetlen kivétel a jeges kávé, de ott meg ugye a fagylalt adja az édességet, és az már inkább a desszert kategória.

Schmidt Judit dietetikus
A dietetikusok is isznak kávét, sőt, még sütit is esznek néha :).
Fotó: Mihók-Juhász Barbara

Mennyi az annyi?

Lehet-e sok a kávéból? Igen, persze. Hiszen jelentős koffeinforrás. A kávé mellett a kóla, az energiaitalok, a fekete, a zöld, az oolong tea és még a kakaó és a csokoládé is ide közé tartozik. Ámbár a kakaó és a belőle készült csokoládé inkább a szelídebb hatású teobromint tartalmazza, és igen nagy mennyiség esetén lenne ugyanannyira felpörgető hatása, mint egy adag kávénak. Azért a teával sem árt vigyázni, mert a fekete- és zöldteával is könnyen túltoljhatjuk a koffein okozta vérnyomásfokozódást (ami elmúlik, csak győzzük kivárni). Műegyetemista ismerőseim mesélték korábban, hogy amikor a tanulmányaik során megannyi műszaki rajzott kellett határidőre leadniuk, gyakran nem aludtak, hogy elkészüljenek, vagy csak pár órát. Ezt a hatást az erősre főzött teával érték el.

Hogyan szoktam rá a kávéra?

Az első kávézós élményeim egyike még kezdő főiskolásként született. Elsőéves dietetikus hallgatóként az első félévet lezáró első komolyabb szóbeli vizsgára készültem anatómiából. Egészen pontosan emlékszem, hogy a vizsga január 3-ra esett. A dátum azért maradt meg ennyire (túl a híresen, hírhedten jó memóriám mellett), mert az azt megelőző szilveszteri bulin nem tudtuk magunkat igazán elengedni néhány évfolyamtársammal. Mivel napokon belül nagy megmérettetésre készültünk, úgy éreztük, hogy már egy napnyi kiesés a tanulásból is sokat ronthat az esélyeinken. Nem beszélve az általános zabszem effektusról. Nos, a buli azért jól sikerült, de nem vigadtunk sokáig, hogy hamar folytathassuk a tanulást.

Aztán el is érkeztem a felkészülésben arra a pontra az ominózus vizsga előtt két estével, hogy szükségét láttam valamilyen „serkentő italnak”. Akkor még nem ismertem a „teakoncentrátum” titkát. Hogy minél tovább fennmaradhassak a jegyzeteim felett görnyedve, este kiosontam a konyhába, és titokban megittam a szüleim aznapi kávéjának maradékát. Hidegen, tej, minden nélkül. Úgy éreztem, ez valami titkos dolog, mert hiszen akkor még nem kávéztam, és ezt olyan felnőtt dolognak tartottam, amire még nem kaptam „legális” engedélyt. Nem is akartam, hogy idő előtt kiderüljön. Persze valószínűleg nem történt volna semmi.

Mivel a szervezetem nem volt hozzászokva még az ilyen csekély mennyiségű, ám annál intenzívebb koffeindömpinghez, a hatás garantált volt. Felpörögtem rendesen, másképpen fogalmazva: síkideg lettem és elkezdtem szorongani és aggódni. Az egekbe szökött a pulzusom és a vérnyomásom. Az járt a fejemben, hogy ez az anatómia bizony milyen nehéz, nincs is elég időm, mi van, ha nem is jön össze… A csendes esti tanulást kisebb fajta vítustánc váltotta fel. Átestem a ló túloldalára, még szerencse, hogy még volt egy napom és egy estém lenyugodni… A vizsga persze meglett, de az első élményem a kávéval eléggé emlékezetesre sikeredett.

Azóta persze nincs már ilyen extrém hatása rám a koffeinnek, mivel hozzászokott a szervezetem. Egy-két alkalmat leszámítva, ilyenek például az olasz eszpresszók „kicsi a bors, de erős” jeligével. Avagy a kapszulás kávéfőzőben lefőtt kapszulás zöldtea, ami után enyhén pszichedelikus állapotba kerültem a koncentrált koffeindózis hatására – mindezt a munkahelyi szülinapi köszöntésem keretében éltem át…

„Egy török közmondás szerint a kávénak olyan feketének kell lennie, mint a pokol, olyan erősnek, mint a halál és olyan édesnek, mint a szerelem.”

Egy szó mint száz, a kávé, vagyis a koffein hatásai az edzetlenek számára valóban sokként hathatnak, de ez a hatás idővel, a hozzászokással enyhül, szinte elsimul, ezért kívánunk egyre többet és többet. Bár a valódi koffeinmérgezéshez azért elég sokat kellene inni, de ha a különféle forrásokat vegyítjük (kóla, tea, energiaital, kávé), akkor azért átélhető hasonlóan ideges állapot, mint amit az imént említettem. 

A kávé, ha tartjuk a mértéket, nem káros, a mérték persze egyénenként (kortól, egészségi állapottól, egyebektől függően) eltérő. 

kaveragyogas
A filmrajongók érteni fogják ;-). Sokan vagyunk így ezzel reggelente… 
Fotó: diylol.com

Pro és kontra a kávé kapcsán

Végül néhány érdekességet villantok meg, ami azt is mutatja, hogy miért fontos szem előtt tartani, kinek ajánlott vagy sem a kávé.

Kávé pro

  • A koffein élénkítő, fizikai állóképességet javító hatása egy, az alvást elősegítő, az agyi aktivitást és éberséget csökkentő hormon, az adenozin aktivitásának átmeneti gátlásán keresztül valósul meg. Ezt fizikai munka, sportolás közben is be lehet vetni.
  • Az agykéregre gyakorolt hatása következtében javítja a gondolkodást, a szellemi (kognitív) funkciókat, a képzettársítást. Munka, tanulás közben kifejezetten előnyös tulajdonságok. 
  • Jó pár betegség kockázatát is csökkenti a rendszeres, mértéktartó kávéfogyasztás: demencia, Parkinson-kór, 2-es típusú cukorbetegség, májrák… Nyilván nem lehet csak erre alapozni a prevenció során.
  • Sőt, állítólag tovább is élnek és számos egyéb krónikus betegséggel kevésbé szembesülnek azok, akik rendszeresen kávéznak, bár a pontos okot nem tudni teljesen (és azért nem árt mellette a megfelelő étrend, életmód, elegendő mozgás sem).
Kávé meglepetés
Az egyik kedvenc kávés képem (ez gyakorta megesik velem is). Forrás: https://www.facebook.com/kavezom

Kávé kontra

  • Sokakat elrémiszt a fogyasztása, főleg hosszabb utazások során, hogy a kávéivás után hamarabb kell felkeresni a mellékhelyiséget. Ez a tulajdonsága a veseereket tágító, valamint a víz és bizonyos ionok visszaszívódását gátló hatásának köszönhető.
  • Vaspótló készítmények használatakor meg kell fontolni a koffeintartalmú italok élvezetét. A koffein ugyanis egy olyan nehezen oldódó vegyületet alkot a vassal, amely megakadályozza annak felszívódását. Ugyanez a kedvezőtlen hatás megjelenik a táplálék vastartalmának felszívódásánál is. Ha vasat kell szedned, ne a reggeli kávéval vedd be!
  • Várandósság alatt nem tilos a koffeinfogyasztás, azonban a napi 200 mg (kb. két adag kávé) mennyiséget nem ajánlatos túllépni a magzat egészsége érdekében. Fontos figyelembe venni, hogy a várandósság során lezajló élettani folyamatok megnövelik a koffein felezési idejét, vagyis a kismamák szervezetében elhúzódóbb a koffeinhatás, ami a magzatra is kihat. 
  • Könnyű hozzászokni, nehéz róla lejönni, bár nem olyan fajta függőséget okoz, mint a drogok, de az elvonási tünetek kellemetlenek lehetnek (fejfájás, idegesség…). Korábban egy hétig én is kipróbáltam elhagyni, itt olvashatók az élményeim (addig azt hittem, hogy kibírom nélküle, engem is meglepett és elgondolkodtatott az eredmény). 

A sor mindkét listában természetesen tovább is sorolható. Tudományos értekezések helyett csak annyit javasolnék: akinek nem okoz gondot, igya, de azért ésszel, akinek meg igen, annak meg nem kötelező, inkább keressen magának más fajta élénkítőt például zöldtea, friss levegő, avagy egy kiadós séta, alvás keretében!

A végére hagytam a kávéhoz írt versemet

 Kávét mindenkinek(?)

Reggel veled kelek,
tejjel leszel remek,
zamatod nem vacakol,
agyam jobban zakatol.
Kotyogós vagy kapszulás,
mindkettő oly’ csodás,
megváltó, mint egy messiás.
Nem káros e szenvedély,
lassan kortyolva igazi kéj.
Mértéked az értéked,
világszerte imádnak téged.

Kínrímgyártó: Youteefool (Schmidt Judit)

Arról, hogy hol kávézom, vagy hogy #miteszikadietetikus a Youteefool nevű blogom instagram és facebook oldalán (a kettő ugye összeér valamelyest) számolok be gyakrabban.

Ha tetszik az írói stílusom, és éppen szerzőt keres, vagy beszélgetnél velem a témában egy podcast keretében, meghívnál valamely műsorodba, keress meg üzenetben, aztán a folytatást akár egy kávé mellett is megbeszélhetjük!

schmidt judit dietetikus rolam 1

Alias:

schmidt judit dietetikus logo 2
Schmidt Judit vagyok, dietetikus. Ez a munkám és az életem is. Hivatásomnak tekintem, hogy a száraz, tudományos tényeket minél közérthetőbben és olvasmányosabb formában adjam tovább. Fontosnak tartom a hitelességet, kreativitást, precizitást szakmailag, és magánemberként is.

Szerinted másnak is hasznos lehet? Küldd el az ismerőseidnek is!

Facebook
Email
LinkedIn
Pinterest

Tetszik az írói stílusom? Szeretnéd, ha Neked is segítenék cikkírásban? Vedd fel velem a kapcsolatot, és beszéljük át, hogyan tudnánk együttműködni!