Milyen (volt) az étrendem állandó fogszabályzóval?

Avagy hogyan és mit ettem Keira Knightley és az Alien eltitkolt gyermekeként?
Schmidt Judit dietetikus - Photo: Marko Novkov

A nem éppen rövid, de az érintetteknek mindenképpen hasznos beszámolóm apropóját az adja, hogy február 28. mellett augusztus 22-e a fogtündér nemzeti napja az Amerikai Egyesült Államokban. Vele elég szoros barátságot kötöttem. Mert bár kevesen tudják, de viszonylag rövid ideig, ám felnőtt fejjel én is viseltem állandó fogszabályzót. Az alsó fogsoromra került fel egy fém, önligírozó fogszabályzó ív, ami aztán szerencsére csak kis időre jelentősen, néha jobban, néha kevésbé, de meghatározta a mindennapjaimat, ezáltal az étrendemet is. Mivel sokakat érintő téma, úgy gondoltam, leírom a saját élményeimet. Hiszen a fogszabályzós lét szakmai szempontból is elég nagy kihívást jelentett.

De kezdjük is néhány alapvető kérdéssel…

Miért kellett nekem fogszabályzó?

Erre már van egy begyakorlott válaszom: nem esztétikai, hanem dentálhigiéniai okokból. Az alsó fogsorom közepe ugyanis kicsit kusza volt és a két szemfogamam előrébb is dőlt, mint kellett volna. Mivel nem szerettem volna, ha a kuszaság és a nehezebb tisztíthatóság miatt netán fogtömésre kerülne a sor, vagy majdan esetleg foghúzásra, úgy éreztem, jobb, ha ezek a fogaim is olyan szép sorban állnának, mint a fentiek. Korábban még a két alsó bölcsességfogamat is kihúzattam, vagyis kiműttettem (tekintve, hogy még nem is nőttek ki akkor), mert már nem volt nekik hely és csak nyomták volna tovább a többi fogamat. Azt hittem, ha majd a többi fogam is elfér, elrendeződik a többi is… Nos, tévedni emberi dolog.

Miért csak felnőttként lett állandó fogszabályzóm?

Gyerekkoromban viseltem már fogszabályzót, de az a felső fogsoromon volt és egy kivehető, éjszakai készüléket kellett csak hordanom, mivel ott is helyhiány miatt két fogam már feljebb nőtt ki, mint a többi. Kicsit Drakula-jellegű volt akkor a szám, de a szabályozás igen sikeresen alakult és ráadásul alig fél évig kellett hordanom az éjszakai készüléket, szóval megérte a minimális szenvedés, ami az egyes kontrollok utáni húzás után volt érezhető.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ehhez felülről az említett két, egészséges maradó fogamat is ki kellett húzatni, hogy a felső kettő lejöhessen a helyükre. Így máris hat foggal kevesebbel rendelkezem, ha a négy bölcsességfogamat is hozzávesszük. Szóval vigyáznom kell nagyon a többire!

Ezt követően csak évek múlva, már fiatal felnőttként kezdtem el azon gondolkodni, hogy az alsó keszekuszaságot is jó lenne helyrehozni. Akkor el is mentem a Szentkirályi utcai szakrendelőbe egy vizsgálatra, hogy kiderüljön, érdemes-e belevágni és mennyibe kerül. Az összeg hallatán akkor úgy éreztem, jó ez így…

Majd úgy alakult az életem, hogy megismertem egy nagyon helyes, kedves dentálhigiénikust, Adélt. Majdnem szomszédok is lettünk, de végül a közös lakás helyett a sok közös élmény, buli, program barátokká formált minket. Egyszer említettem is Adélnak, hogy mik a terveim a fogaimmal kapcsolatban. Belekukkantott a számba és azt mondta, hogy ha úgy gondolom, menjek el a munkahelyére, ott dolgozik egy szintén helyes, kedves doktornő, aki fogszabályozással foglalkozik, ő majd többet tud mondani.

Mi lett a fogorvosi vizsgálat eredménye?

Ki nem találnád, igaz? 😉 A doktornő, Dr. Rostási-Szabó Judit nagyon szimpatikus volt, megvizsgálta a fogaim, vett harapásmintát, megnézte a legutóbbi fogászati röntgenemet…, majd rövid gondolkodási időt kért, hogy kiszámolhassa, elférnek-e majd a szabályos rendbe sorolt fogaim a szájamban. A következő találkozón már meg is kaptam a kezelési tervet, mivel a válasza – innen már sejthető – az volt, hogy minden gond nélkül megoldható a fogszabályozás. Akkor azért az árakat nézve kicsit elbizonytalanodtam, bevallom nőiesen, de a harapásmintám látványa mégis eléggé meggyőző volt, mert kicsit Alien-szerű volt a két kiugró szemfogammal és a befelé dőlő fogsorommal.

Ekkor én kértem egy kis időt, hogy átgondoljam, átszámoljam, belefér-e a büdzsémbe. Nehéz döntés volt, mert annyira nem látványos az elváltozás, nem okoz gondot, lehetett volna élnem úgy is, ha nem vágok bele. Eltelt egy kis idő, én elkészítettem a pénzügyi tervemet, hogy havonta mennyit kell félretennem az egészségpénztári számlámra. Mivel arra jutottam, hogy lényegében ez valóban csak engem „zavar”, de mivel rólam van szó, ki más dönthetne amellett, hogy nekikezdjek a fogszabályozási procedúrának, mint saját magam. Végül is még nem volt gyerekem (még azóta sincs), nem vontam volna el mástól a pénzt, úgy mond, és az járt a fejemben: később hálás leszek magamnak, amiért egy-másfél évi fogszabályzós lét után alul is rendben, épen tudhatom a fogaimat. Spoiler: így is lett.

Milyen érzés volt elsőre drótokkal élni?

Nem árulok el nagy titkot és nem reklám célból írom ide, hiszen semmi hasznom nem származik belőle, de a fogszabályzót a Dentalia Fogorvosi Rendelőben készíttettem. Nagyon jól éreztem magam ott már az első alkalommal, s bár ebben Adél barátnőmnek is része lehetett, hiszen nem ismeretlenként mentem oda, de biztos vagyok benne, hogy ha csak úgy az „utcáról” estem volna be, akkor is ugyanolyan türelemmel, figyelemmel fogadtak volna. (Update: Dr. Rostási-Szabó Judit azóta már sajnos nem a Dentaliában dolgozik.)

A fogszabályzó feltétele jó pár évvel ezelőtt, 2017. szeptember 26-án történt. Már nagyon vártam ezt az alkalmat, bár nem tudtam, milyen lesz majd. Amikor csak alkalmam nyílt, kérdezgettem előtte a(z ex)fogszabályzós ismerőseimet, hogy milyen érzés, hogyan lehet vele enni, stb. 

A feltétel előtti konzultációm kaptam pár szóróanyagot, hogy mire kell figyelni a fogszabályzó tisztításakor, miket lehet enni, miket érdemes kerülni. Nos, itt azért kicsit megijedtem, mert akkor szembesültem a tudattal: az állandó fogszabályzóval nem lehet ám csak úgy enni, minden alkalommal fogat kell mosni, hogy megszabaduljunk a beleragadt ételmaradékoktól… Ennek igen egyszerű a magyarázata: Ha nem tesszük ezt és nem elég alaposan mossuk a fogainkat, akkor megmaradhat a helye a levételkor és ott fog virítani a fogakon… No, de már akkor nem volt visszaút.

A fogszabályzó tappancsok és az ív felhelyezése amúgy kb. negyed óra-húsz perc sem volt, legalább is nagyon hamar elkészült vele a Doktornő és az asszisztense. Meg is lepődtem, mikor a nyelvem először érintette a tappancsokat, hogy jééé, ezek már fenn is vannak?! Egyedül az volt kellemetlen, hogy félig fekvő helyzetben kellett lennem ez idő alatt, egy gumira kellett harapnom, aminek az íze eléggé hányingerkeltő volt, de a nyálamat lenyelni nem tudtam a kipeckelt szám miatt, ezért volt egy kis öklendezés. Jelentem, ezt is túléltem.

keira
Szerintem neki is fogszabályzója volt, azért mosolyog néha ilyen furán…
Fotó: www.realbeauty.com

Hogyan teltek első fogszabályzós napok?

Amikor felkerült a fogszabályzó, úgy éreztem magam, mintha Keira Knightley és Alien eltitkolt gyermeke lettem volna: bizarr és kicsit kényszeres mosoly és némi szörnyszerű a számban… Furcsa volt, de főleg reggel, mikor fel-, vagyis ráébredtem: ezt bizony nem vehetem ki többé. Legalább is egy jó ideig még nem.

A rendelőben kaptam egy helyes piros műanyagot tokot benne minden szükséges felszereléssel, ami a fogszabályzóval történő fogmosáshoz elengedhetetlen: kifejezetten a fogszabályzóhoz való fogkefék, minitükör, fogselyem, vax, ha valahol sértené az ínyemet a fogszabályzó, akkor ezzel a kis ragaccsal megelőzhessem a sérüléseket, mini fogkrém… Akkoriban ezzel jártam-keltem, cipeltem mindenhova a táskámban. Főleg, ha ettem is, ami azért egy nap során többször is előfordul. Csak ez után már jóval alaposabban megfontoltam, hogy mit és hol fogok enni, s főleg, mikor…

Most már sohasem fogok tudni rágni? – ez volt az egyik gondolatom az első napokban, ugyanis rágni akkor még nem igen tudtam, mertem… Még fura volt az egész érzés, érzékenyek voltak a fogaim, főleg a második naptól és féltettem a fogszabályzót is, nehogy megsérüljön… Felkészültem lelkileg, hogy ez egy nehezebb időszak lesz, de azt nem tudtam akkor még valóban, hogy fogok-e még gondtalanul rágni valaha…

Miket ettem fogszabályzósként?

Az első néhány hét a pépes, pürés, folyékony ételekről szólt. Amit lehetett, leturmixoltam. Az elején ez még jó is volt, mert szeretem a pépes dolgokat, de azért 1-2 hét után már kezdtem azt érezni, hogy folyton éhes vagyok, mert így azért a rágható, tartalmasabb, (összetett) szénhidrátban gazdagabb ételek hiányoztak.

Volt olyan nap, hogy turmixot reggeliztem (banán-tej kombóval), zöldségpürét ebédeltem, és valami hasonló pépes étek volt a vacsora is. Ez valljuk be, nem túl változatos, bár én bírom a monoton dolgokat. Egy darabig.

menu
Ezek elég bizarrul néznek ki, tudom… Ez az irodai elemózsiám: tízórai, ebéd, uzsonna. Elég volt cipelni is, bár végül kicsit sok is lett. Ekkor volt a mélypont, mert a keményebb falatok még nem mentek, de a pürékkel meg nem laktam elég jól. Felül: ananászos-banános joghurtturmix. Bal oldalt alul: ugyanaz zabpehellyel, chia maggal, ez olyan volt, ahogy kinéz sajnos. Jobb oldalt alul: brokkolipüré rizzsel összeturmixolva, hogy kicsit több szénhidrátot egyek. Nem volt rossz, de csak az olyan elszántaknak ajánlanám, mint amilyen magam voltam, vagyok :). Fotó: Schmidt Judit

2-3 hét múlva már bátrabb voltam, elkezdtem rágni, és megszoktam, milyen a fogszabályzóval úgy enni, hogy ne okozzon nagy gondot. Azért arra figyelni kell, hogy kevéssel az evés után, mivel a fél menü a fogszabályzóba ragad, mindenképpen fogat kell mosni, vagyis mosdót kell találni, s nem árt, ha tükröt is. Végső esetben az is segít, ha erősen öblöget az ember és így a nagyobb „darabok” maguktól kijönnek, ezzel a rendes fogmosás kicsit eltolható, de csak időre. A rágó tabu, sajnos, így az sem segíthet (de nagyon hiányzott ám)…

menu2
Fogszabályzós létem 3. hetén készítettem ezt a csőben sült (mélyfagyasztott) zöldségkeveréket, aminél a besamel mártást pedig egy kevés reszelt sajttal turbóztam fel. Itt már azért sokkal rághatóbb volt az étkem. Fotó: Schmidt Judit

November 14. az első kontroll, és az első ívcsere.

Közel másfél hónapra a feltételt követően volt az első kontroll és az első ívcsere. Ez is rekord idő alatt megvolt, hamar végeztem. A fogaim rendben voltak, a változás már szemmel látható volt, szóval minden jól haladt. Aztán jött egy kis meglepetés…

Másnap reggel a fájdalmas következmény: ismét nem tudok rágni, mert az ívcsere miatt újra érzékenyek lettek a fogaim. Szóval újra jött a pürékorszak. De semmi gond, a fogaim már most láthatóan rendezettebbek, nem volt felesleges ez a minimális erőfeszítés. Ráadásul aztán eltelt pár nap és már újra gond nélkül rághattam, bátrabb is voltam, és azon kívül, hogy néha megharaptam saját magamat evés közben, egészen megszoktam a fogszabályzós létet és étrendet.

Közben összegyűjtöttem az addigi tapasztalataimat, tanácsaimat is a sorstársaknak. Mindjárt azokra is sor kerül, de előbb az újabb fontos dátum…

Július 10. – a fogszabályzó levétele!

Mire elég 9 hónap? Egy magzat kihordására biztosan. De arra is biztosan, hogy az állandó, rögzített fogszabályzó készülék elérje a célját és beteljesítse a küldetését: rendezze a szabálytalanul álló alsó fogaimat és ezzel nem csak a mosolyomat tegye még boldogabbá, de a fogaim egészségét, tisztíthatóságát is támogassa.

(Aki érzékenyebb gyomrú, most gyorsan tekerjen tovább!)

Íme a szemmel is jól látható végeredmény (ez kicsit horrisztikus, de így lehet a legjobban érteni a fentieket).

dentalia

Egyéb képet a fogszabályzós önmagamról nem igen tudok közzétenni, ami valamelyest vállalható lenne és visszaadná az akkori helyzetet.

Nem volt mindig annyira őszinte azért a mosolyom, mert sok nehézség, lemondás és nagy türelem, önfegyelem szükséges a fogszabályzós életformához. Kicsit szerintem pösze is lettem, de mások ezt nem jelezték vissza. Lehet, hogy csak én hallottam magam olyannak. Minden esetre megérte!

Ráadásul szakmailag is profitáltam belőle, mert most már ezen a téren is van tapasztalatom, első kézből (ezt a munkám során amúgy már kamatoztattam is :)).

Ezeket osztom meg alább:

Mire figyelj, ha fogszabályzósként eszel?

  • Kövesd a fogorvos utasításait, javaslatait! Ne egyél kemény, nehezen rágható ételeket (magvak, pirítós…), főleg ne a felhelyezést követő első pár napban, héten!
  • Egy ideig válaszd a pépes, folyékony ételeket (főzelék, leves, turmix, krémek)! Ez addig szükséges, amíg már nem fáj a rágás és hozzá nem szoksz a fogszabályzó viseléséhez. A pépes korszak alatt is fontos a kiegyensúlyozott tápanyag-felvétel, ezért jó, ha a zöldséges ételeket némi reszelt sajttal, túróval, puhára főtt hússal, vagy reszelt főtt tojással dúsítod.
  • Figyelj a változatos étrendre és ahogy megszoktad a fogszabályzó viselését, térj vissza a rágható ételekre, hiszen a fogaink alapvetően rágásra születtek!
  • Ha csak lehet, minden étkezést követően moss fogat, vagy legalább öblögess, hogy elkerüld a fogszabályzóba ragadó ételmaradványok miatt bekövetkező fogszuvasodást, kellemetlen szájszagot és bátran merj mosolyogni! Sajnos, főleg a zöldséges ételek, saláták, gyümölcsök rostjai tudnak a legjobban beleragadni a fogszabályzóba, de emiatt ne hanyagold el ezek fogyasztását, inkább a fogtisztítás legyen alaposabb! 
  • Kerüld a cukros italokat! Bár ez fogszabályzó nélkül sem árt, ha szeretnél sokáig egészséges fogakkal büszkélkedni.
  • Kerüld a rágózást!
  • Ívcsere után térj vissza 1-2 napig a pépesebb ételekre! De csak ameddig szükséges.

További tippeket a Miből Mennyit Egyek? oldalon a saját tapasztalataim és a szakirodalom alapján írt cikkemben olvashatsz, illetve az ALSAD Medical oldalán is találsz néhány hasznos tippet.

Mi végre maradt az a „drót” mégis a számban?

A történet persze nem ért itt véget, ahhoz, hogy a fogaim rendezett állapota tartós maradjon, egy vékony fémszál, ún. retainer került felhelyezésre a fogaim belső oldalára, ezek akadályozzák meg a fogak visszarendeződését. A legnehezebb része ezután jött: ne piszkáljam azt folyton a nyelvemmel, mert akkor idővel lejöhet (pedig elég alaposan lett rögzítve)… Tudod, milyen érzés, amikor valami van a szádban (mozgó fog, seb…), a nyelved folyton azt birizgálja…

Sokaknak fel sem tűnhetett talán, hogy egy kis ideig fogszabályzós voltam, nekem azért igen, hosszan tudnék még erről mesélni. Most viszont abbahagyom, mert a lényeget már megosztottam. Köszönöm az eddigi kitartásodat! Járj Te is rendszeresen fogászati ellenőrzésre!

Mi történt azóta?

Kezdetben 3 havonta, majd fél évente, most pedig évente járok vissza kontrollra. Időnként előfordult, hogy a retainer ragasztása elengedett, de ezt pár perc alatt megoldja mindig az új doktornő. Csodálom azokat, akiknek évekig tart, tartott a fogszabályzás, mert ez azért sok kitartást és türelmet igénylő procedúra. Ami kétségtelenül mégis megéri. Vagy ezt már írtam?

Köszönöm, hogy elolvastad!

Oszd meg mással is, ha szerinted segítene neki!

További fogápolási tippek: 

Dentalia Fogorvosi Rendelő
Fogtündér Fogvédő Program

Ha tetszik az írói stílusom, és éppen szerzőt keresel, vedd fel velem a kapcsolatot!

Kövess a facebookon és/vagy az instagramon is!  

schmidt judit dietetikus rolam 1

Alias:

schmidt judit dietetikus logo 2
Schmidt Judit vagyok, dietetikus. Ez a munkám és az életem is. Hivatásomnak tekintem, hogy a száraz, tudományos tényeket minél közérthetőbben és olvasmányosabb formában adjam tovább. Fontosnak tartom a hitelességet, kreativitást, precizitást szakmailag, és magánemberként is.

Szerinted másnak is hasznos lehet? Küldd el az ismerőseidnek is!

Facebook
Email
LinkedIn
Pinterest

Tetszik az írói stílusom? Szeretnéd, ha Neked is segítenék cikkírásban? Vedd fel velem a kapcsolatot, és beszéljük át, hogyan tudnánk együttműködni!