Hogyan (l)egyél jól munka közben is?

Mi és hogyan befolyásolja a munkahelyen, munkavégzés közben azt, hogyan, mit, mennyit eszel?
wellbeing közös evés

Április 13-án van a National Make Lunch Count Day (magyarul kb. a számítson az ebéd nap lehetne), aminek az egyik célja az, hogy felhívja a figyelmet az ebéd fontosságára. Vagyis ne a számítógép előtt, az íróasztalnál ebédeljünk! Ennek apropóján essen szó arról, mire figyelj, hogy jót ebédelj munka közben is!

A 2020-as év alaposan megváltoztatta az életünket, és ezzel együtt a munkába járást is, vagy éppen a nem járást, hiszen sokan otthonról dolgoztunk a lezárások alatt, vagy dolgozunk azóta is. Mivel a napunk nagy része munkával telik, ez alaposan meghatározza a fizikai-lelki-mentális jóllétünket, és azt is, hogy hol és hogyan, milyen rendszerességgel, körülmények között tudunk napközben étkezni.

2022. március 25-én, az Életmódváltás Éjszakája című eseményen arról tartottam on-line előadást, hogy miként tudjuk a változó körülmények ellenére is jól vagy elég jól megoldani az étkezést akkor is, ha otthon dolgozunk, akkor is, ha irodában vagy egyéb helyszínen. Az előadás ITT is megtekinthető, de ha jobban szeretsz olvasni, akkor görgess lejjebb!

Életmódváltás Éjszakája 2022
Életmódváltás Éjszakája 2022.03.25. – Az előadásomról a Délmagyar is beszámolt.

Hogyan egyél jól, s legyél jól a munkában is? 10 +1 kérdés és válasz

Néhány elgondolkodtató szempontot soroltam fel az előadásban, ami befolyásolhatja, hogy miként, hogyan, mennyit és mit eszünk a munkavégzés közben:

  • Van-e elég idő enni?
  • Van-e külön tér, helyiség az evésre?
  • Kényelmesen le lehet-e ülni?
  • Van-e hűtő, amiben tárolhatjuk a romlandó ételeket?
  • Meg tudjuk-e melegíteni az otthonról hozott ételt?
  • Összedobhatunk-e ott valamilyen gyorsan elkészíthető ételt?
  • Van-e a közelben étkezési lehetőség? Mi, hol, milyen messze, mekkora a választék?
  • Van-e idő, alkalom inni? A mellékhelyiségből vagy azon kívül elérhető-e az ivóvíz?
  • Hány műszakban, milyen munkarendben dolgozunk?
  • Milyen vizuális üzenetek vesznek körül?
  • +1 Miért fontos a megfelelő étkezés?

Az előadásban feltett kérdésekre Kurucz Regina WELL AP&Faculty tanácsadó, aki a Work for Humans Munkahelyi well-being projektmenedzser képzésén ismertette meg velem is a WELL Standard alapelveit, nyílt levéllel válaszolt. Levelében bemutatta, hogy a WELL Standard milyen jó gyakorlatokat kínál a munkahelyi étkezés témában. Igazán örültem annak, hogy Regina meghallgatta az előadásomat és válaszai segítették, hogy a közös szemléletünk terjedjen, s egyben is minél többen megismerjék a WELL Standard ide vágó részeit is. Köszönöm ezúton is, Regina!

Javaslatok a heti menühöz

Az alábbiakban kiemelek néhány részletet én is, amit itt bővebben kifejtek.

  • Tervezd meg előre az adott napot! Ezt nem csak a produktivitási tanácsadók javasolják, de így látni fogod, hol és milyen lehetőségeid lesznek az evésre is. Ehhez képest tudod majd összerakni a másnapi pakkot.
  • Készítsd elő előző este, hogy mit viszel másnap a munkába! Home office-ban sem árt végiggondolni ugyanezt, mert így két feladat/meeting között nem kell kapkodni vagy éhezni, esetleg már akkor nekiállni a rendelésnek, amikor már farkaséhes vagy.
  • Ne hagyd ki a reggelit! Különben egész délelőtt csak az ebédszünetet várod majd. Éhesen pedig nem annyira tudsz majd tudatosan dönteni arról, mit is egyél…
  • Térképezd fel előre a kínálatot a munkahelyed körül! Milyen gyors vagy „beülős”, önkiszolgáló éttermek, élelmiszerüzletek vannak a környéken, amik számításba jöhetnek? Mennyi idő odajutni? Mennyire változatos a menü?
  • Egyeztess a kollégákkal! Megbeszélhetitek, mikor mentek ki ebédelni, s mikor visz mindenki (vagy a többség) ebédet otthonról. Hetente 1-2 napon belefér, hogy ne a saját főztödet edd, mert azért a közös ebédek csapatépítő hatásúak is.
  • Az ebédidőt is írd be az online naptáradba, ugyanúgy, ahogy a megbeszéléseket! Ez legyen szent és sérthetetlen! Ha főnök vagy, ne szervezz megbeszélést ebédidőre!
Poke ONO bowl
Ilyen ebédet kb. minden nap tudnék enni – Peanut chicken poke tál az Ono Poké Bowl & Bar-ban
  • Jelezd a speciális diétás szükségletedet a főnöködnek vagy a HR-nek (például, ha diagnosztizált gluténérzékeny vagy)! Így, ha közös étkezést biztosít a cég (céges vacsora, szendvics az irodában, konferencia…) jobban tudnak tervezni, szervezni, s nem maradsz éhes.
  • Ha nincs időd főzni, rendelj előre ebédet! Jobb, mintha éheznél… Válassz egy szimpatikus ételkiszállító céget, ahol az igényeidnek, szükségleteidnek megfelelő menüből választhatsz. Próbáld ki a Munch alkalmazást, ezzel nem csak ételt menthetsz a kidobástól, de még spórolhatsz is!
  • Ha elviteles menüt vásárolsz, a felesleges dobozokat elkerülendő keress olyan helyet, ahol Rakun dobozba is kérheted az ételt!
  • Legyen vésztartalékod! Jó, ha van a fiókodban, szekrényedben, táskádban, autódban (kinek mi) valamilyen gyorsan, könnyen megehető „aranytartalék”. Ez lehet keksz, diákcsemege, müzliszelet (legjobb, ha magad sütöd), granola
  • Állj össze a kollégákkal! Megegyezhettek akár abban is, hogy mindig más készít, hoz ennivalót, vagy annak egyes elemeit (feltét, köret, saláta), forgó rendszerben. Persze ehhez elég jóban kell lennetek, elvégre az étel bizalmi dolog is, hiszen fontos a higiénia és szükség esetén az egyes allergének kerülése is szempont lehet.

Dobozolás, aka mealprep

A legjobb persze, ha magad főződ az ebédet, mert akkor pontosan tudni fogod, miből és hogyan készült. Ez ugyan időigényes, de megéri. Hogyan tudod hatékonyabbá tenni? Dobozolj! A hét egy adott napján (általában hétvégén) miután előre megtervezted (nagy vonalakban legalább is) a heti menüt, érdemes előre megfőzni az ebédeket/vacsorákat, néhány napra előre gondolkodva. Ha ezzel megvagy (közben lehet zenét vagy podcasteket hallgatni), dobozold be az egyes adagokat és tedd a hűtőbe! Egy álmos reggelen eléggé hálás leszel magadnak, hogy csak ki kell venni a hűtőből az aznapi dobozt.

A 2 napnál későbbi adagokat jobban jársz, ha lefagyasztod. Saját tapasztalat, de többen így vannak vele, hogy 3-4-nél többször már nem annyira szeretnek enni ugyanabból az ételből. A fagyasztással megelőzheted, hogy rád romoljon a maradék, s saját lábán másszon ki a hűtőből. Pontosan emiatt a gyorsan romló alapanyagokat, vagy amelyek nem annyira bírják a fagyasztást (pl. hal, gomba, tojás) érdemes az első, legfeljebb a 2. napra betervezni. Tudom, hogy ez a tervezgetés, dobozolás nagy munkának tűnik, de egyben életszerűbb is, mert hét közben nem biztos, hogy lesz mindig időd, energiád ugyanerre. Ha ez kimarad, akkor jön az ételrendelés, házon kívüli étkezés, ami jóval drágábbra jön ki (és ráadásul több szemetet is termel). Ezt már nem is kell szerintem tovább ecsetelnem.

Inspirációk az interneten

Ha már kifogytál az ebédötletekből, akkor sincs minden veszve, az Instagram és a Pinterest csak úgy ontja magából a jobbnál jobb (és szebbnél szebb) ötleteket. A #dietetikusebed, #dietetikusebéd és a #miteszikadietetikus keresőszavakra rákeresve autentikus forrásból kaphatsz ihleteket. Vigyázz, azért a dietetikusok is esznek néha hamburgert, pizzát és egyebeket is. Mértékkel ezek is beleférnek, ne legyen bűntudatod, ha néha ilyet ebédelsz.

Dietetikusok ebédei
#dietetikusebéd ötletek az instagramról (a zöld hátterűt anno én készítettem, ez egy hideg ebédem volt az irodában, amit az otthonról vitt hozzávalókból raktam össze – néha nekem sem jön össze mindig a főzés…)

Kinek higgy, merre indulj, hogyan változtass az életmódodon, hogy jól (l)egyél?

Kinek higgy, merre indulj, hogyan változtass az életmódodon, hogy jól (l)egyél?A munkahelyi étkezés és jóllét (wellbeing) témában interaktív beszélgetésre várunk Téged is, kedves olvasót 2023. április 19-én este 6-kor a Vízivárosi Közösségi Térben (Margit körút 62, Budapest 1027) Hennel Éva mediátor, coach, képzésben lévő mentálhigiénés szakember barátnőmmel járjuk körül a(z elég) jó étrend és életmód tudnivalóit, ami elvezet a jólléthez. Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Aki ellátogat ide, annak jár a finom kóstoló is, amit az Ono Poké Bowl & Bar 2. kerület (1027 Bp. Jurányi utca 10.) biztosít. Jó tudni, hogy ezeket a falatokat akár a munkahelyedre is megrendelheted, de a cég catering szolgáltatást is biztosít. Mennyivel jobb egy mini poke tál, mint egy száraz pogácsa, ugye?

Jóllét és jó élet 20230419
Save the date! – 2023.04.19. 18:00 Vízivárosi Közösségi Tér – Utólag egy rövid kivonatot a Youtube csatornámra is feltöltök majd az eseményről.

Gyere el, és tedd fel a kérdéseidet személyesen arról, hogyan egyél jól a munkában is! Vagy írd meg üzenetben!

Köszönöm, hogy elolvastad! 
Oszd meg másokkal is, ha tetszett!

Ha tetszik az írói stílusom, és éppen szerzőt keres, vagy beszélgetnél velem a témában egy podcast keretében, ill. a témában szerveznél előadást vagy workshopot, keress meg!

schmidt judit dietetikus rolam 1

Alias:

schmidt judit dietetikus logo 2
Schmidt Judit vagyok, dietetikus. Ez a munkám és az életem is. Hivatásomnak tekintem, hogy a száraz, tudományos tényeket minél közérthetőbben és olvasmányosabb formában adjam tovább. Fontosnak tartom a hitelességet, kreativitást, precizitást szakmailag, és magánemberként is.

Szerinted másnak is hasznos lehet? Küldd el az ismerőseidnek is!

Facebook
Email
LinkedIn
Pinterest

Tetszik az írói stílusom? Szeretnéd, ha Neked is segítenék cikkírásban? Vedd fel velem a kapcsolatot, és beszéljük át, hogyan tudnánk együttműködni!