Sokan kérdezték, vagy csak gondolkodtak rajta, hogy vajon mennyi pénz ütheti a markomat azért, mert időnként megjelenek a tv-ben. Egytől egyig megdöbbentek a válaszomtól. Olvasd tovább, hogy mi volt az!
A szakmai közösségi média profilomon és a blogom közösségi média felületein már régóra közzé teszem a média szerepléseimet. Viszonylag kezdő dietetikusként kerültem először a tévé képernyőjére. Aztán ezt több élő vagy rögzített adásban való szereplés, rádió interjú is követte. A családom nagyon büszke volt rám már akkor is. Esemény számba ment, ha a nagymamáim megnézhettek a képernyőn. Sajnos, ők már nem élnek, de a legnagyobb rajongóm az Édesanyám, aki, amikor csak teheti, megnéz, meghallgat, vagy ha nincs rá módja, felveszi az adást.
Ahogy egyre többször megjelentem valamelyik műsorban, egyre nagyobb rutinra tettem szert, s már volt olyan felkérés, amire nemet is mondtam, ha nem tartottam magam az adott témához megfelelőnek, vagy az időpont nem passzolt (mondjuk december 26-án reggel 9-re kellett volna bemennem…). Számomra egyértelmű volt, hogy ezek a felkérések elsősorban PR szempontból hasznosak számomra, valamint a dietetikus szakmának. Ezért ért váratlanul a kérdés, közeli ismerősök, barátok szájából is, hogy kapok-e pénzt ezekért az alkalmakért.
Mit válaszoltam?
Nagyon kiábrándultak, mikor meghallották a válaszomat: nem. Bár valójában igazuk van, egy-egy ilyen megjelenés mögött komoly szakmai felkészülés zajlik, napokig az adott témára koncentrálok, utánaolvasok, felfrissítem az ismereteimet. Nem utolsó sorban az odautazás, s a szereplés időtartama is hasznos munkaórákat vesz el a napomból. Utána pedig azért el is fáradok szellemileg, s idő, amíg vissza tudok térni a saját feladataimhoz. Bár ezzel nem csak én vagyok így, hanem minden kollégám, ill. a többi felkért szakértő is.

Miért kezdtem bele ebben a blogbejegyzésbe?
Ahogy egyre több ilyen jellegű kérdést kaptam, s láttam a meglepődött arcokat, egyre inkább azt éreztem, érdemes tiszta vizet öntenem a pohárba, s fellebbentem a fátylat a média ezen szegletének a működéséről. Azon a szinten, ahol én tartok, sajnos, nem jár pénz a megjelenésekért, vagy csak én nem vagyok elég asszertív e tekintetben. Bár a dietetikus kollégáim szintén tudnának mesélni. A pár perces, vagy az időnként hosszabb szereplések elsősorban a szakmai missziónk jegyében zajlanak, s örülünk, ha táplálkozás témában dietetikust hívnak a szerkesztők, így képviselhetjük a szakmát, s hiteles forrásból tájékozódhatnak a nézők is.
Persze 2-3 perc szinte semmire sem elég, s ilyenkor sokszor utólag bosszankodunk, hogy alig jutott idő a komolyabb szakmai üzenetek átadására. Anyukám is gyakran írja az adást követően: jó voltál, csak rövid. Nos, igen, de erről nem én tehetek, hanem a feszített adásmenet.

Hogyan kerülök képernyőre?
Nem a két szép szememért :-). Mivel már hallgató korom óta tagja vagyok a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ-nek), s jó pár éve a Vezetőség tagja is, ezért a legtöbb felkérés tőlük származik. A sajtó munkatársai egy-egy téma kapcsán az MDOSZ-hez fordulnak, hogy az abban jártas dietetikust meghívják a műsorba, s így találják meg a megfelelő szakembert, aki persze rá is ér éppen. Idővel egyes szerkesztők már megjegyzik a neveket, elérhetőségeket, s így már közvetlenül is érkeznek a megkeresések. Az is előfordul, hogy egy kollégának mégsem jó az időpont, lebetegszik, s ilyenkor maga helyett javasol mást, például engem.
Nem izgulok?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sosem. Néha az odafele úton a taxiban (ha küldenek) megkérdezem magamtól: tényleg kell ez nekem? Hiszen hiába a szakmai felkészültségem, élő adásban bármi megtörténhet, s kaphatok olyan kérdést, amire nem tudok azonnal, frappánsan, vagy érthetően válaszolni. S a kommentelők aztán kegyetlenek tudnak lenni. Szerencsére a műsorvezetők nagyon kedvesek és segítőkészek, így nem szoktak durván alákérdezni témáknak, s közvetlenül adás előtt néha van is rá lehetőség, hogy megtárgyaljuk a „no go” kérdéseket is :-).
Persze ebben már tényleg benne van az a sok év rutin, amikor végigmentem azokon a lépcsőkön (remegő, elcsukló hang…), amíg már _szinte_ otthonosan érzem magam a kamerák kereszttüzében. Nem volt ez mindig így! Idővel azonban rájöttem, hogy a megfelelő (lassú, egyenletes) légvétel, a sok mosoly és adott esetben a humor mennyit old az idegességen. Plusz a stáb minden tagja is sokat segít abban, hogy a meghívott vendégek komfortosan érezzék magukat az adásban. Köszönet nekik innen is!

Van-e csattanó?
A végére hagytam egy kis érdekességet. Szinte majdnem akkor, amikor elhatároztam, hogy nem poszt, hanem külön blogcikk formájában írok majd erről a témáról, megkeresett az egyik népszerű tv-s magazin szerkesztője, hogy lenne-e kedvem szerepelni a műsorukban. Óriási megtiszteltetésnek vettem, s örömmel mondtam igent. A további egyeztetések során egy igen kellemes meglepetésben volt részem: kiderült, hogy itt nem kérik ingyen a szereplést, hanem szerződés keretében fizetnek is érte. Nagyon nevettem magamban, mert már tudtam, hogy pont arról tervezek írni, hogy nem jár pénz ezekért a szereplésekért. De lám, van kivétel! Bár azt gondolom, hosszú évek munkája van abban, hogy ebbe az adásba meghívtak, így nem érzem, hogy nem szolgáltam volna rá. Sőt, nagyon örülök, hogy vannak ilyen műsorok is, ahol nem kell semmit reklámozni, csak a szakmai tudásomat kamatoztatni. Legyen máskor is szerencsénk!
(Elvégre egyes termékek promotálására a kereskedelmi adókban lehetne fizetett megjelenéssel is jelen lenni, de az egy másik kategória már.)
Amennyiben a feltételek megfelelők, szívesen megyek más műsorokba is, hátha éppen egy szerkesztő olvassa ezeket a sorokat. Nos, ennyi önreklám még azért elfért ide. 🙂

Hol éred el a korábbi adásokat?
A Megjelenéseim menü alatt tekintheted meg időrendi sorrendben a korábbi szerepléseimet. A beépített szűrő segítségével téma, platform, médium és egyebek szerint is keresgélhetsz. Zárójeles megjegyzés: a Médiaklikkes linkek egy része valószínűleg már nem elérhető, ezeket idővel majd kiveszem (csak a linket).
Köszönöm, hogy elolvastad, ha vannak hasonló kérdéseid, írj nekem üzenetet a Kapcsolat menüben!
Youteefool, alias Schmidt Judit dietetikus
U.i.: Ha érdekel a blogom többi platformja is, kövess az instagramon és facebookon is!