Ez egy rendhagyó poszt, ami az egyik részben jól, részben kevésbé jól sikerült konyhai kísérletezésemről szól. Őszintén szólva sosem gondoltam volna, hogy valaha is megihlet ez a téma, lévén, bár szeretem a Nutellá®-t és más mogyorókrémeket (tekintve, hogy a Nutella egy márkanév, bár ma már termékkategóriaként is emlegetjük), de nem vagyok fanatikus rajongója. Nem úgy, mint egyes francia vásárlók, akik éppen akkor estek egymásnak a boltban a drasztikusan lecsökkentett áru Nutellá®-ért, amikor otthon kipróbáltam egy kissé rendhagyó receptet.
After party ötletként született…
Persze receptnek nevezni túlzás, hiszen nem méricskéltem nagyon semmit, csak úgy nagyjából, ízlés szerint, érzésre adagoltam az összetevőket az aprítógépbe. Jó, de miket?! Ne szaladjunk még ennyire előre! Először is, hogy a pékbe jutott nekem eszembe, hogy kreatívkodjak egy ilyen kencével? Nagyon egyszerű az apropó és egyben igen profán is. Egy jól sikerült csajos házibuli után az egyik barátnőm által alkotott, igen szemet gyönyörködtető és nem kevésbé ízletes sajttál után maradt még egy fél zacskónyi dióbél, illetve volt még egy kb. negyed zacskónyi mandulám korábbról.
Aztán egyszer csak bevillant, hogy mintha olvastam volna cikket arról, hogy házilag is lehet Nutellá®-t készíteni. Valószínűleg ez valamilyen tudat alatti premenstruációs sóvárgás eredménye lehetett, hogy egyáltalán egy ilyen gondolat megfogant az agyamban. Nosza, nekiláttam, hogy megalkossam az sk „nutellámat”. Ami ugyebár nem is NUT-ella, mivel mogyorót sosem látott.

Nutella nélkül tovább bírom, mint a szavakkal való játék nélkül. Forrás: shop.livingstov.com
Összetevők és elkészítés
Dió, mandula, kakaópor, tejpor, méz. Ezek voltak az alapanyagok, amiket otthon találtam. A botmixerem aprító részébe helyeztem a keveréket, majd igyekeztem minél finomabbra őrölni, hogy a végén egy krémes masszát kapjak. Na, persze, ahogy Móricka azt elképzelte! Mivel jórészt (a méz kivételével) csak száraz alapanyagokat használtam, nem igazán haladt a történet, nem aprózódtak el azok a magvak. Adtam hozzá egy kis vizet, hogy legyen benne valami nedvesség. Így lassan, de biztosan azért sikerült a darálás, egyre krémszerűbb lett a massza… Míg nem be nem következett a krach. A botmixer megadta magát. Nos, igen, kicsit túlhajtottam szegényt, és bár igyekeztem pulzálva darálni, mégis leégett a motor. Szóval a krémem kicsit darabos lett, és elég sűrű is. Szó szerint megállt benne a kanál.
Alább látható az első adag, amit kóstolóként adtam oda egy barátnőmnek, hogy nyilatkozzon róla, ne csak elfogult véleményem legyen a végeredményről, miszerint, ugyan darabos, de finom lett. Igaz, a Nutellá®-hoz amúgy sem sok köze van. Inkább csak az ihlette.

Fotó: Schmidt Judit/Youteefool
Aki pontosabb receptre vágyik…
Mivel nálam sokkal ügyesebb szakácsok és gasztrobloggerek már megalkodták a tökéletes házi Nutella receptjét, ezért aki pontos receptre és az eredetihez jobban hasonlító ízre vágyik, azoknak kigyűjtöttem az internet kincsestárából a megfelelő linkeket.
Az a recept, ami halványan élt az emlékezetemben, azt Havas Dóra, akit Lila Fügeként ismert meg az ország (én pedig a divany.hu szerzőjeként dolgoztam vele együtt jó pár évvel ezelőtt), azóta már sajnos nem elérhető receptjében olvastam. A jó hír, hogy a csokoládés mogyorókrém receptje ide is felkerült. Dóra olvasztott csokoládét használt kakaópor helyett, amitől már joggal elvárható a krémes állag, s nagyon fontos követni a fentebb már említett intelmét, hogy mit ne csináljunk, ha szeretnénk elkerülni a botmixer halálát. Nos, ha előbb olvastam volna…

#miteszikadietetikus vasárnap reggel
Fotó: Schmidt Judit/Youteefool
Aki azonban érzékeny a mogyoróra vagy valamely diófélére, az kerülje el mind az eredeti, mind a házi gyártású Nutellá®-t is, hogy elkerülje a kellemetlen allergiás tüneteket, ami mogyoró esetében egészen súlyos szintet is elérhet (ld. anafilaxiás sokk).
Világnapja is van!
Mint manapság szinte mindennek, így a Nutellá®-nak is saját világnapja van, ezen már meg sem illik lepődni. Február 5-e ezért kiemelt ünnepnap a rajongóknak. A blogcikk megjelenése is erre a napra esik. Nem véletlenül.

Forrás: www.nutelladay.com (Nem szponzorált a tartalom.)
Az első Nutella® Világnapot egy amerikai blogger, Sara Rosso hívta életre 2007. február 5-én. Annyira imádta ezt az édes-krémes csodát, hogy egy teljes ünnepnapot szánt neki. A Nutella-rajongók legnagyobb örömére. Az egész világról összegyűltek és megünnepelték a közös szenvedélyüket a közösségi médiában: fotókkal, receptekkel, üzenetekkel a #worldnutelladay használatával.
Az esemény végül annyira népszerű lett, hogy egyre szélesebb körben elterjedt, 2015-ben pedig a Ferrero (a Nutella® gyártója) kapta meg a megrendezés lehetőségét Sara Rossótól. Lám, még én is írok róla, pedig az általam egy évben megevett Nutella®-mennyiségemet nehezen lehetne mérni. Bár nem elképzelhetetlen, hogy a közeljövőben én magam is eszem igazi Nutellá®-t, nem csak a saját gyártmányú unokatestvérét. Csak éppen jobban figyelek az aprításnál…
Ajánlott források:
- Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége: Olajos Magvak. Táplálkozási Akadémia Hírlevél. 8. évfolyam, 1. szám, 2015. január.
- A folyamatosan bővülő Tudástárban további, olajos magvakról szóló cikkek találhatók.
Köszönöm, hogy elolvastad! Ha tetszett, próbáld ki otthon a Te mogyorókrémverziódat!
Arról, hogy #miteszikadietetikus a Youteefool nevű blogom instagram és facebook oldalán (a kettő ugye összeér valamelyest) számolok be gyakrabban, látogass el oda is!
Ha pedig tetszik az írói stílusom, és éppen szerzőt keresel, írj üzenetet!
A kiemelt kép forrása: pexels.com